Szárnypróbálgatásaim: „Igazánmini” Indás kirándulás a Csepel művekhez

Nincs mit tenni függő lettem. Egyszerűen egy hetet sem bírtam ki indás fotózás és a társak látása nélkül, úgyhogy a hét második felében türelmetlenül írtam a Lacinak és Dávidnak, hogy megyünk-e valahová a hétvégén. A csepeli helyszínt Laci javasolta, aki végül sajnos nem tudott velünk tartani, ahogy Tibor sem, így csak hármasban - Moncsigával és Dáviddal - vágtunk neki január havának 26. napján, szombaton. (Előtte komolyan hezitáltunk, hogy meghirdessük-e nyilvánosan a kirándulást, de mivel a szabályok áthágására készültünk, úgy gondoltuk, hogy nem tudnánk vállalni a felelősséget, ha „neadjisten” ötnél többünket kapnának el tiltott területen. ;))

A HÉV is érezhette, hogy valami rosszban sántikálunk, mert egész úton „az ajtók jobboldalon nyílnak” mondattal riogatott minket, ami meg is tette a hatását, mert egy megállóval később eszméltünk csak, hogy le kéne már szállni. Így a főbejárat helyett oldalról közelítettünk és egy hosszabb idő azzal telt, hogy találjunk egyáltalán bejáratot. Kihalt, nyomasztó hely, azt hiszem nincs olyan, akinek ne ez jutna először eszébe.

Moncsiga már előre felkészült az érdekes utcanevekből, és valóban találtunk szép példákat. Talán mert hárman voltunk, talán mert többségben, mi lányok, végül nem mertünk semmilyen veszélyes helyre bemerészkedni, azért így is sok érdekességet láttunk! (Azóta is töröm a fejem, mi lett volna, ha Dávid hozza a laposüveget…:D) Én erre az alkalomra csak az új fix ötvenes obit vittem, hogy felavassam, de hamarosan sűrűn káromkodtam magamban, mert szükség lett volna a nagyobb látószögre (is)! Így főleg a részletek kötötték le a figyelmem. A hely szelleméhez hozzáadnak a folyamatosan hallható légkalapács hangok, az elrejtett utcák, a magányos és furcsa alakok, a rengeteg tiltó tábla és életveszélyesnek látszó csarnok.

Láttunk vasdepóniát, Rover műhelyt (arra valóban kíváncsi lennék, aki Roverrel jár, azt tényleg ilyen környezetben szeretné-e szervízelni az autóját?), egy csomó bezárt büfét, ami aligha felel meg az ANTSZ előírásoknak, de zenekari próba hangjai is hallatszottak. Külön ki kell térnek a szeméthalomra, mert Moncsigában felmerült pár kérdés, úgy is mint: „Mi ez? Hogy kerül ide? Mióta van itt? Miért van itt? Kié? Ki tud róla? Ki viszi el? Mikor? stb.

Miután eleget kavarogtunk és rendesen átfáztunk egy fantasztikus helyen, a boráros téri mekiben melegedtünk fel, Moncsiga nem is felejtette el megköszönni nekünk ezt a soha vissza nem térő alkalmat, kb. így:
„Köszönöm, hoty eljöhetem veletekk a mekdonáldszba!” (Aki szeretné megfejteni milyen okok állnak Moncsiga helyesírásának „hátterében”, legközelebb jöjjön velünk! :))

Abban mindannyian egyetértettünk, hogy vissza kell mennünk! Következzenek a képek: