Indás kirándulás Fonyódra

cerezo

Majdnem pont egy hónapja hirdettük meg a fonyódi kirándulást, sajnos kicsit későn, ráadásul az időjárási előrejelzés is borzalmas volt, úgyhogy végül hárman, András, Laci és én vágtunk Neki kora reggel, február 24-én. Mióta csak sok-sok napos matricát lehet kapni, egy napra aligha éri meg venni, úgyhogy a hetes úton indultunk el Fonyódra. Nem sokkal indulás után cseperegni kezdett, mire kiértünk Budapestről már komolyan rázendített, Székesfehérvártól kezdve pedig szó szerint ömlött az eső. Diplomatikus csend volt az autóban, de attól tartok egyesével mind káromkodtunk magunkban. Én borzasztóan szégyelltem magam útközben, hogy rábeszéltem a többieket a túrára, ilyen messzire és tessék, végül ki sem fogunk tudni szállni a kocsiból. Utólag kiderült, hogy a többiek sem számítottak semmi jóra, de Laci szerencsére nem fordult vissza!

Fonyód, számomra a legkedvesebb hely a világon, az igazi felszabadult kisgyermekkori nyaralások helyszíne és a mai napig az egyetlen hely, ahol igazán-igazán ki tudom pihenni magam. Télen persze én is csak néhányszor jártam lenn, de biztos voltam benne, hogy a többiek nem fognak csalódni. Ám a szakadó eső és szürkeség, elfogultság ide, elfogultság oda, nem az igazi, még egy ilyen szuper helyen sem.
A déli parton egyedül itt van magasabb hegy, két kilátóval, ráadásul az egyiket mostanában újították fel. Nem kell kilométereket sétálni, mire mély lesz a víz (hála a hegy alatt képződött ároknak) – igaz ez télen kevésbé szempont. ;-) A hegyre felsétálva pedig egészen páratlan kilátás nyílik az északi hegyekre, pont szemben ott a Badacsony. Na de vissza az utazáshoz.

pitbuli

Itt olvashattok még többet a városról.

Amikor a kétségbeesés teljesen eluralkodott volna rajtunk, egyszer csak történt valami egészen váratlan. Siófok magasságában az eső már inkább havas eső volt és az út is egyre havasabbá vált. Alig három kilométert kellett autóznunk és már masszívan havazott, és bizony az utolsó harminc kilométer majdnem egy órán át tartott, annyira nehéz volt a közlekedés.
A rossz hangulatunkat pillanatok alatt eufória váltotta fel, én hónapok óta nem könnyebbültem meg annyira, mint akkor. A legmerészebb gondolataimban sem számítottam ennyire csodás időre, mire az autóból kiszálltunk, már a havazás is alább hagyott, úgyhogy nem is kellett zacskókba csomagolni a fényképezőgépeket. Így aztán teljes lelkesedéssel indultunk neki a tényleges kirándulásnak.

Az első helyszínünk a hajókikötő és móló volt, itt szerintem majdnem egy órát eltöltöttünk. Hálás köszönetem Lacinak, hogy megörökített a fiatal pár ábrázoló szobor társaságában, ez is egy régi álom megvalósulása volt nekem.

cerezo

klk

cerezo

A kikötőtől Bélatelep felé indulltunk a parton. A nyaralónkig és a másik strandig tartó egy kilométert sikerült két óra alatt megtennünk, úgyhogy nem lehet mondani, hogy nem voltunk alaposak. :-) Persze én alig bírtam magammal, elborítottak az emlékek egyrészt, nem bírtam betelni a látvánnyal másrészt. A Balatonnak egészen érdekes zöldes színe volt, nem volt teljesen befagyva és a parton remek lehetőség adódott a minimál fotók készítéséhez.

pitbuli

cerezo

klk

pitbuli

Miután a partszakaszt bejártuk, felmentünk a hegyre, de a köd akkora volt, hogy a szemközti hegyekből semmit nem lehetett látni, úgyhogy tulajdonképpen a fő attrakciót nem tudtam megmutatni a többieknek, de így sem csalódtunk. A hegy tetején megnéztük a templomot, a bizonyos „titokzatos” házat, ami kb. négy éves korom óta foglalkoztatja a képzeletemet és ami azóta is ugyanúgy magányosan áll, mint akkor, csak még sokkal romosabb.
Lefelé sétálva pedig szembetalálkoztunk a Kripta-villával, ami az egyik legfurcsább épület, amit valaha láttam.

pitbuli

klk

klk

A Kripta-villa története

Utána következett az elmaradhatatlan evés-ivás, ami ránk fért, miután öt órát sétálgattunk a néhol térdig érő hóban. Szerintem remek napot zártunk, várom a folytatást! És bíztatok mindenkit, hogy jöjjön velünk. :)

Laci további képei
Luca további képei
András korábbi képei