Elnézést kérek a hosszú-hosszú szünetért, a hallgatás azt jelenti, hogy felgyorsultak az események én nem szerettem volna pár soros bejegyzéseket írni, úgyhogy inkább megvártam az alkalmat, hogy legyen időm és energiám összeszedni a gondolataimat az elmúlt hetek eseményeiről. Immár két hónapja élünk Új-Zélandon, az első periódusunk kétharmada eltelt, ami nagyon érdekes és persze félelmetes is. Én úgy érzem, mintha legalább fél éve itt lennénk, rengeteg-rengeteg dolog történt velünk és mivel teljesen újak vagyunk itt, minden apróság egy élmény és mindennap bőven kinn vagyunk a komfortzónánkból. És vajon hogy fogom érezni addigra mire először haza tudunk majd repülni?... Hogy ne felejtsek ki semmit, feltettem saját magamnak pár kérdést, persze így is tuti kimaradnak dolgok, de remélem a lényeg szerepel ebben a hosszú-hosszú bejegyzésben. :-)
Mi a helyzet a vízumunkkal?
Mint az a facebook csoportban írtam a vízumaink most két külön szálon futnak. Mivel én 35 év alatti vagyok, ezért április 21-én tudtam jelentkezni a magyaroknak szóló working holiday vízumra, ami egy éves kinn tartózkodást és munkavállalási engedélyt jelent (majd) nekem. A jelentkezés volt a legnehezebb rész, ugyanis egy évben 100 jelentkezőt fogadnak el és a jelentkezési sorrend dönt. Tehát ami lényeges volt, hogy amennyire lehet felkészüljek a kérdésekből, amilyen gyorsan csak lehetséges gépeljem be és imádkozzak, hogy az internet vagy az oldal ne fagyjon le túl sokszor. Tisztára olyan élmény volt, mint a neptunban felvenni a tárgyakat annak idején az egyetemen - nem hiányzott ez a stressz. Petra nagyjából összefoglalta milyen kérdések lesznek, az összes adatot óriási betűkkel kijegyzeteltem a füzetembe és amíg haladtam a kérdésekkel Adorján ott ült mellettem és nézte, hogy nehogy elírjak valamit, illetve segített beolvasni az adatokat. Az oldal már egy héttel a jelentkezés előtt is folyamatosan lefagyott és nem lett sokkal jobb a helyzet a nagy napon sem, úgyhogy kicsit beleőszültem, de időben sikerült elküldeni az űrlapot és a pénzt is levonták a kártyámról. A vízumhoz szükséges egy komplett orvosi vizsgálat is (vérvétel, vizelet, mellkas röntgen és beszélgetés), amire már másnap el tudtam menni. Az eredményt csak akkor fogadják el, ha az összes laboreredmény a normál tartományba esik és a doki minden másra is rábólint. Szerencsére minden eredményem rendben volt, de mivel defibrillator van a mellkasomban az összes papíromat tovább kellet küldeni egy úgynevezett medical assessornak, ahol pihen még egy pár hetet, mire kiderül, hogy megkapom, vagy nem kapom meg. Nagyon nagy a valószínűsége, hogy ez csak formalitás és minden rendben lesz, ha nem, akkor lényegében csomagolhatok és mehetek haza. Az azért nagy előny, hogy a átestem ezen az orvosi körön MOST (és nem akkor, amikor mondjuk egy munkáltatónak is ki kell várnia az eredményt velem együtt), mert két évig érvényes lesz a papír. Ez a vízum rajtam annyiban segítene, hogy szinte azonnal el tudnék kezdeni dolgozni és nem csak a szakmámban, hanem bárhol, ami megnövelné egy rendes állásajánlat esélyét. Adorjánnak sajnos ez nem sok pluszt jelent, úgyhogy Neki pedig ma adtunk be egy turista vízum hosszabbítási kérelmet, további három hónapra. Amennyire tudjuk, főleg azt nézik, hogy van-e pénze rá, úgyhogy nagy eséllyel meg fogja kapni és akkor azért jó sok időt nyerünk arra, hogy az egy, mindenképpen szükséges állásajánlatot fel tudjuk mutatni és végre jelentkezhessünk a munka vízumunkért.
A munkakeresés valóban nehezebb, mint számítottunk rá. Jól felkészülten jöttünk, de a valódi szituáció nyilván mindig kicsit más. A helyzetünk ebben is különböző és őszintén kíváncsi vagyok, melyikünk ér célba előbb, mert ezt elég nehéz előre megtippelni. :-) Én sajnos több időt elvacakoltam a porfólióm összeállításával és angolra fordításával, mint amennyit kellett volna, de most már minden szépen együtt fenn van az interneten, úgyhogy gyakorlatilag egy-két hete pályázom nagyon intenzíven és jövő héttől személyesen is fel fogok keresni irodákat. Kizárólag csak rajzolónak tudok jelentkezni, úgyhogy innentől nekem egyszerűbb a dolgom, minden szóba jöhető irodát meg kell keresnem, akár hirdet, akár nem. Eddig pozitív visszajelzéseket kaptam - három cégtől is, de konkrét interjú még nem volt. Sajnos itt jön képbe a nehezítés, hogy turistaként a legjobb anyag is hátránnyal indul.
Adorján régebben pályázik, mint én, de az ő helyzete bonyolultabb is. Eleve kevés állásra tud pályázni jó eséllyel, mivel nagyon speciális a szakterülete és egyetemi oktatóként szinte lehetetlen elhelyezkednie (elsőre). Úgyhogy nem csak (és főleg nem) állásokat keres, hanem a jónak tűnő cégek szakembereit keresi meg e-mailben és reméli, hogy betalál egy jó helyre. Sajnos kevés visszajelzést kapott, de a visszajelzései néhány kivétellel inkább pozitívak, mint negatívak. Volt két személyes beszélgetésen is - ahol ugyan konkrét pozíció nem volt meghirdetve, de jó kapcsolatokat tudott kialakítani és ahonnan továbbküldték további helyekre az anyagát. Két-három magyar ismerősünk valóban nagyon sokat próbál segíteni, különböző nevekkel, ami nagyon jól esik, hiszen a személyes ajánlás itt is többet ér, mint egy névtelen megkeresés. Én optimista vagyok, mert úgy gondolom, hogy sok-sok munkát tettünk bele a "projektbe" és valószínű, hogy ha kitartunk, akkor hamarosan jönnek majd az eredmények is. Az nagyon érdekes, hogy mivel 0-24 órában ebben vagyunk, sokszor úgy érezzük, hogy már rég interjúk tucatjait kellene tudnunk felmutatni, de ha objektíven tekintek a feladatra, két hónap nem olyan sok, egy teljesen idegen környezetben, teljesen ismeretlen közegben. Úgy érzem (nekem mindenképpen) kellett ennyi idő, hogy azt a temérdek ismeretet és tippet összegyűjtsük az álláskeresés buktatóiról és módszereiről, amink már van és nem utolsó sorban, hogy összeállítjuk az anyagainkat. (CV, porfólió, névjegy, weblap az én esetemben - bár a fotós rész még készül.) Ha érdekel Titeket az eredmény, akkor írjatok privátban és szívesen elküldöm a linket, de kérlek ne osszátok meg másokkal és ne tegyétek ki posztban sehová.
Mi a helyzet az albérlettel?
Az albérletünk érdekesen alakul. Azt kell mondjam nem feltétlenül előnyére változott a helyzet, de most még egy ideig ki kell tartanunk itt. :-) Hazajött a főbérlőnk felesége és ez valóban nem segített azon, hogy hogyan érezzük magunkat itt. Alapvetően nagyon kedves hölgyről van szó, aki viszont tényleg sokkal kevésbé nagyvonalú, mint a férje. Az első pont, ahol találkoztunk vele, az volt, hogy kipakoltatta a konyhában lévő hűtőből a dolgainkat, arra hivatkozva, hogy nem fér el. Egy polcot foglaltunk a négyből, amit ugye a férje ajánlott fel nekünk. Talán ez nem lett volna annyira kellemetlen, ha nem a szemünk láttára osztja ki szegény öregurat, aki szerette volna, ha maradhatnak a cuccok az ő hűtőjükben. Egyébként egy polc amúgy is kevés volt, úgyhogy eddig is nehézségeink voltak azzal, hogy hová tegyük a dolgainkat, most a garázsban lévő, sokkal kisebb hűtőn osztozunk a másik bérlőpárossal, úgy, hogy a mélyhűtőben nincs is helyünk. Mondanom sem kell, hogy elég fura a konyhától a garázsig mászkálni és vissza... Ami rosszul esett, hogy az első beszélgetésünk második mondata arról szólt, hogy "semmiképpen nem szeretne nyomást tenni rám, de maradunk-e?"... --- gondoltam milyen lenne ha nyomást tenne rám? :-D :-) Próbáltam elmagyarázni, hogy amíg a vízumaink helyzete nem tisztul, addig nem tudok biztosat mondani, de szeretnénk maradni. ;-) A következő furcsaság az volt, hogy megkért, hogy ha van 15 szabad percem, gondolkodjak rajta, hogy hogy lehetne jobban beépíteni ezt a négy telket itt a parton. Őszinte leszek: ez nekem nagyon nem hiányzik most. Nyilván nem mondhatok egy az egyben nemet (vagy de.... ? ;-)), vagy mondhatok, de utálok, ahogy az egész ötletet is utálom, több házat ideépíteni, ebbe a gyönyörű, csendes, nyugodt öbölbe, ami tele van vízimadarakkal?! ... Őszintén remélem, nem kell rá visszatérnünk, de biztos Nektek is átjön, hogy így már kicsit folyton feszengve megyek ki a közös terekbe, nehogy további kellemetlen kérdések, vagy beszélgetések jöjjenek. De még nincs vége a változásoknak! :-) Eddig a nappaliból nyíló teraszajtó szinte mindig nyitva volt - a házigazdánk szereti a nyitott tereket, ami nekünk szuper kényelmes volt, mert így a szobából azon keresztül szinte egyből a konyhába érkeztünk át. Most ezt az ajtót zárva kell tartani és el kell függönyözni, hogy ne zavarjuk az ő privát terüket. Nos ez a bizonyos teraszajtó a nappaliba nyílik, AHOL SOSINCS SENKI... Ha együtt ülnek, akkor az a konyhaasztalnál van - oda meg így is belátunk. Szóval furcsa. Zárójelben teszem hozzá, hogy ez a kialakítás főleg a MI privát terünket sértette, mivel a MI HÁLÓSZOBÁNKBA lehetett belátni a konyhából... Szóval hiába a gyönyörű környezet, nem érezzük természetesen magunkat, egyáltalán nem otthonos. Persze amióta ők is ketten vannak a konyhát is gyakran használják, úgyhogy számtalanszor előfordult, hogy amikor a sok program közt időm lett volna főzni, egyszerűen nem jutottam be és mivel ilyenkor általában már nagyon éhesek voltunk, inkább kimentünk valahová venni valamit, ami viszont drágább... Következtetés: amint lehet fogunk keresni másik helyett, vagy a korábbi helyünkön, vagy máshol - közelebb a városhoz és lehetőleg úgy, hogy külön építményünk legyen, HŰTŐVEL. :-D
Az időjárással nagy a szerencsénk, mindenki akivel csak beszélünk azt mondja, hogy évek óta ez az egyik legenyhébb ősz. Azért persze már egész más, mint mikor megérkeztünk, hűvös van, esténként néha kifejezetten hideg - pláne, hogy se szigetelés, se rendes ablakok. A napsütéses órák száma viszont jobb, mint otthon, sokszor napokig süt a nap és olyankor egész nyárias az idő. Amikor esik, akkor viszont sokszor ömlik az eső órákig. Felhős napok is vannak, de kevesebb. Remélem még sokáig így marad. Általában azt halljuk, hogy június-július lesz a legrosszabb időszak. A fűtőtestek és a fűthető takarónk viszont még a szekrényben pihennek. ;-)
Mi a helyzet a programokkal?
Főleg ez az oka, hogy nem jutok hozzá, hogy blogot írjak. ;-) Egy pár hete észrevettem, hogy mennyire könnyű elszigetelődni és mennyire fontos lenne, hogy a háziakon kívül más társaságunk is legyen, úgyhogy erős szervezésbe fogtam és több szálon is elkezdtünk ismerkedni, elmászkálni, programokon részt venni. Keddenként néptáncra járok - ezt persze magyarok csinálják. Egy nagyon kedves nő, Györgyi a tanárunk, aki néptánc szakon szerzett diplomát a Táncművészetin. Rábaközi táncot tanulunk és pont jókor érkeztem, még az elején, úgyhogy a harmadik alkalomra sikerült is felvennem ritmust. Adorján annyira nem szeret már táncolni, hogy csak elvisz autóval és dolgozik miközben mi gyakorolunk, de utána mindig van egy kis sörözés, ami remek alkalom, hogy beszélgessünk, megismerjük a többieket és begyűjtsünk egy csomó információt. A táncos csoportban ismertük meg Rékát is, akinek a férjének a barátja mindkettőnket több jó céghez beajánlott. Hatalmas élmény és rengeteg energiát ad, hogy magyar népzenét hallhatok itt és még táncolhatok is rá, úgyhogy a kedd esték nagyon különlegesek most nekem. <3 Megismerkedtünk még egy csomó nagyon szimpatikus magyar fiatallal Eszter szülinapi buliján is (ő a magyar évfolyamtársnőm, aki már régebben itt van és aki szintén építész). Nagyon élmény volt ott lenni, mert magyarokkal és nem magyarokkal is beszélgettünk és találkoztunk SOK olyan párral, fiatallal, akik hozzánk hasonlóan turistaként jöttek és itt is tudtak maradni, ami óriási inspiráció. :-) Persze az egész "kimozdulós" projekt fő célja, hogy sokat beszéljünk angolul és kapcsolatokat építsünk, úgyhogy az angol tanulás szintén egy hangsúlyos része a napjainknak most. Az Auckland University biztosít ingyenes angol tanfolyamot az újaknak, tanárjelölt gyakornokok tartják és az elmúlt két hétben mindennap elmentünk kettő és négy óra között. Az órák a belvárosban vannak, úgyhogy sok időnk elment vele (összesen kb. négy óra az utazással együtt), de természetesen megéri, mert itt egy csomó klassz emberrel találkoztunk össze és úgy néz ki barátságok is kezdődnek. :-) Ezeken kívül sok-sok meetupos csoportba is beléptem és egész sok programra elmentünk már. (A meetup egy olyan oldal, ahol érdeklődési kör és tartózkodási hely szerint lehet keresni csoportokat, a csoportok "tulajdonosai" pedig programokat szerveznek, szinte minden van, sport, futás, jóga, fotózás, kirándulás, nyelvtanulás, főzés, szakmai csoportok, stb.) Voltunk angol gyakorló csoportban, álláskeresős coaching eseményen, vasárnap megyek jógázni, tervezünk túrákat és van egy személyiség fejlesztő csoport is - ami most az álláskeresésnél elég hasznos. Az egyik legnagyobb élményem az volt, amikor egy asztalnál ültem két indiai, egy pakisztáni, egy algériai, egy dél-koreai, egy argentin és két magyar fiatallal, de ugyanez a helyzet angolon, ahol van francia, argentin, iráni, japán, marokkói, kínai csoporttársunk. Az általános benyomásom, hogy mindenki elképesztően kedves és nyitott, csupa mosoly, ami óriás élmény. :-) A nyelv elég jól megy, és persze fejlődöm, de még most is számtalanszor előfordul, hogy egy-egy teljesen egyszerű kérdést alig értek, javarészt a kiejtés miatt.
Mi a helyzet Adorjánnal?
Érkezett néhány megjegyzés Tőletek (közvetlenül, vagy közvetettem), hogy a blogban alig látni Adorjánt és nem is írok róla sokat. Ezek szerint egy kis magyarázatot kell fűznöm ehhez, remélem érthető lesz így. :-) Adorján nem szereti ha fényképezem, a közös képeket még annyira sem szereti, és ha ezeket kiteszem valamilyen internetes felületre, azt szereti a legkevésbé. ;-) :-D Úgyhogy ezzel eleve óvatos vagyok. Én azt vettem észre, hogy szinte mindig többesszámban fogalmazok, de azt azért el kell mondjam, hogy bár szinte ugyanaz történik velünk, teljesen természetes módon nem ugyanúgy élünk át minden élményt. Van ami nekem sima ügy, ő küzd vele és fordítva. Nyilván itt a blogomon arról tudok beszámolni, hogy én miként élem át a dolgokat, az ő érzéseit én nem szeretném közvetíteni, de szerintem ő sem szeretné ha megpróbálnám. :-D Az is elég kihívás, hogy a sajátjaimat úgy tudjam megfogalmazni, hogy ne legyen nagyon félreérthető. ;-) De zaklassátok bátran, e-mailen, skype-on, fog válaszolni. :-)
Mi a helyzet a fotókkal?
Sajnos kevesebb fotó készül, mint korábban. A fotózáshoz le kell tudnom lassulni, amire most szinte sosincs példa. Persze ez nem maradhat így! ;-) Több fotós csoportban is tag vagyok és fogok menni fotós túrákra. Valószínű, hogy hétvégénként egy-egy helyre ellátogatunk majd, ahol még nem voltunk, és ha lesz munkaajánlatunk, akkor a vízumügyintézés ideje alatt szeretnénk egy kis időre elutazni a déli szigetre is, mert ha elkezdünk dolgozni, akkor valószínű sokáig nem lesz rá alkalom. Természetesen már elmaradásban vagyok az elkészített fotók feldolgozásával, egy reptéri fotózás és az egyik kirándulás képei már alakulnak, remélem hamarosan ki tudom tenni őket. :-) A madaras rovatról sem feledkeztem meg, elképzelni sem tudom mi lesz eztán ha már tényleg nem lesz időm. ...:-P :-D
Mi a helyzet a honvággyal?
Az van. :-) Az ország nem annyira hiányzik, de Ti mindannyian nagyon hiányoztok!!! Most ébredek rá igazán - bár eddig is tudtam :-), hogy mennyire nagy kapaszkodó volt otthon, ha egy-egy jó beszélgetésem volt Veletek, vagy kirándulni mentünk, vagy csak tudtam, hogy bármikor fel tudlak hívni Titeket. Az is nagyon furcsa, hogy nem tudom mikor tudok hazalátogatni. Az nagyon valószínű, hogy a munkába állás után minimum fél évig még maradnom kell, mielőtt egy-két hétre haza tudok repülni. Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy egy időben fogunk tudni hazautazni, de azért nagyon remélem, hogy így lesz! :-) Ez nagyon furcsa érzés. Az itteni dolgokkal kapcsolatos érzések is változnak, már nem olyan, mint az első három-négy hét volt, az újdonság varázsa kicsit elmúlt és mivel minden idegen és új ezért sokszor érzek frusztrációt. Minden egyes beszélgetés és mondat nehezebben megy, mivel angolul történik, mindenki egy kicsit idegen még, ami fárasztó. De elképesztően izgalmas és érdekes, úgyhogy nagyon élvezem és egyáltalán nem bánom, hogy itt vagyok. Sőt. Bárcsak mind iderepülhetnétek, hogy együtt mászkálunk. Közben persze stresszelek is a munka miatt, de nagyon próbálom fejben tartani, hogy az odavezető út is fontos, nem csak a végállomás. :-) Minden kiköltözéssel foglalkozó blog ír arról, hogy a harmadik hónap mélypont szokott lenni, úgyhogy igyekszem tudatosítani és nem pánikba esni... Amit nehezen tudok megszokni az a páratartalom, egy komolyabb pánikrohamom is volt valamelyik este, emiatt. A szobánk ablakát most már nem hagyjuk nyitva, mert ahhoz hideg van, viszont a levegő gyorsan elhasználódik és ha nagyon magas a páratartalom, akkor fullasztó. Most valamelyik este arra riadtam fel, hogy nem kapok levegőt, kirohantam a teraszra, de ott is nehéz volt. Megnéztem az accuweatheren, 100%-os páratartalom... Ekkora megvolt az AHA élmény, de több, mint fél órába telt, mire meg tudtam nyugodni. (Mielőtt bárki megijedne, ehhez eléggé hozzá vagyok szokva, a pánikrohamok sosem múltak el teljesen, de az utóbbi években nagyon ritkán jelentkeztek és tudom őket kezelni. Itt Aucklandben ez volt a második, csak ez most nem volt egyszerű. A futás is küzdelem, de azért járkálok és az utóbbi hetekben sikerült ledobnom kb. két-három kilót, aminek nagyon örülök, mert azok még 2014 telén ragadtak rám. :-)
Mi a helyzet Magyarországgal?
Ezen hetek óta vacillálok, hogy megemlítsem-e itt a blogon, hogy azért természetesen követem, hogy otthon mi történik ... (Végül úgy döntöttem nem térek ki erre. :-D De keressetek e-mailben, vagy skype-on és akkor vitassuk meg. :-))
Egyébként is keressetek skype-on, cseten, vagy e-mailben, ha van időtök és KÉRLEK MESÉLJETEK ARRÓL, hogy Veletek mi történik, mert nagyon érdekel! :-) Sok-sok puszi mindenkinek és folytatás következik. :-)
No comments:
Post a Comment