Január végén hagytam abba a munkát (erről muszáj lesz egy külön posztot kitennem) és az egész februárt arra szántam, hogy elkészüljünk az indulás napjára. Nos, még nem készültünk el. Az élet egy nagy érzelmi hullámvasutazás 8-9 nappal az indulás előtt, de igazából már két hete az. Iszonyú nehezen élem meg, hogy nem dolgozom (jah, nonszensz, ahelyett, hogy örülnék, hogy szabin vagyok --- de ez nem ilyen egyszerű ám! :)). Egyszerre minimum öt-hat tennivaló ötlik az eszembe minden pillanatban. Bár már szinte minden lényegi dolgon túl vagyok még mindig sok van hátra és ez egyre jobban feszíti a mindennapjaimat. Rengeteg barátommal találkoztam, ami szintén nem könnyű feladat. Mert bár próbálok úgy tenni, hogy nem búcsúzunk, azért egy kicsit mégis. Mert általában feltöltődöm energiával, de van amikor ez mégsem sikerül. Sokszor a sírás kerülget, máskor teljesen érzéketlenül állok, és a barátaim meghatottak. Rengetegen értetlenek, bizonyos körülményekkel kapcsolatban mindenképp és én pedig egyre fáradtabban ismételgetem a részleteket --- ezzel bizonygatva, hogy TUDOM mit csinálok, tudjuk mit csinálunk.
És a lakás még tele van holmikkal és még papírok hiányoznak, és már rég nem tudok elaludni esténként. ...
8 days to go.
Legalább már túl vagy ezen a részen. :) Legalábbis javarészt, gondolom.
ReplyDelete